Shouts
Want to share your thoughts about this artist? Join Last.fm or log in to leave a shout.
-
-
igorgeneration
i love so much this band! even if i dont understand a thing...greetings from Brazil!
Actions
-
MusicMagic77
Egyetemi zenekarként indultak. 1973 lehetett - senki nem tudja pontosan a dátumot - amikor ketten-hárman pengetni kezdtek valamelyik kollégiumi szobában, a Miskolci Nehézipari Műszaki Egyetemen. Amikor a szoba már tele lett hallgatókkal a kollégium folyosóján folytatták, majd heti rendszerességgel az egyetem szomszédságában lévő Boci-bárban zenéltek. Az akkori elvárásoknak megfelelően főleg világhírű együttesek slágereit játszották. Népszerűségük hamar felfelé ívelt: bálokba, ötórai teákra, műsoros estekre hívták őket. Mindössze az volt a céljuk, hogy az ösztöndíj mellé némi plusz jövedelmet szerezzenek. Ráadásul ezt a hobbijukkal, a zenéléssel tehették. Az alapító Halász József volt. Az egyetemre való bekerülése után Griff néven alapította meg az együttest. Néhány hónap elteltével azonban úgy tűnt, hogy nem volt szerencsés a névválasztás. Ebben az időben került a kezébe egy könyv, melynek a címe: EDDA-dalok. Megtetszett neki az Edda név, ez lett az új nevük. Mindez 1974-ben történt.
Actions
-
MusicMagic77
1980-ban nagyon nehéz volt lemezfelvételre szerződést szerezni. Márpedig azok az együttesek, amelyeknek nem jelent meg lemeze, gyorsan eltűntek a süllyesztőben. Pataky Attila emberfeletti szervezőkészségének és elszántságának köszönhetően azonban Erdős Péter, az MHV akkori vezetője, lemezszerződést ajánlott nekik. A lelkesedés akkora volt a csapatban, hogy tíz nap alatt elkészültek a lemezfelvétellel. Az ezután megjelent album óriási siker lett: az üzletekből pillanatok alatt elfogyott, így hát amire akkoriban nemigen volt példa, rendszeresen pótolni kellett új szállítmánnyal. A megjelenés 1980. április 29-i dátumát az Edda Művek hivatalos születésnapjaként tartják nyilván, habár az ős-Edda már 1974-ben megalakult, az albumot készítő felállás pedig már 1978-tól együtt játszott, a dalok nagy része már az 1970-es évek végi koncerteken hallható volt. A Fémszívű fiú cím egy nyomdai elírás következménye, a szám valódi címe: A fémszívű. A dal egy lányról szól.
Actions
-